Sziasztok!
A mai bejegyzésben egy régóta futó, de folyamatosan műsoron lévő bábelőadásról írok. A Budapest Bábszínházban bemutatott Gengszter nagyi című előadás egy humoros, kalandos történet, ami érzékenyen és őszintén beszél olyan témákról, mint az idős emberek marginalizált helyezete, a meg nem értettség érzése és generációk közti szakadék.
Furcsa, rézcsövekből álló lakásbelső tárul elénk. A különös térbe egyszer csak betáncol egy rikító ruhákba öltözött harsány pár, őket egy unott tinédzser követi. A fiú nyűgösen tiltakozva az ellen, hogy idős, őt egyáltalán nem értő nagymamájánál hagyják éjszakára. A Budapest Bábszínház Gengszter nagyi című előadása a báb szimbolikáján keresztül mesél a generációk közötti szakadékról, azok áthidalásának nehézségeiről.
A történet főszereplője a 11 éves Ben, átlagos kamasz fiú, aki folyamatosan önbizalomhiánnyal és szüleinek meg nem értésével küzd. Táncrajongó szüleitől nem is különbözhetne jobban: míg őket a csillogás és a színpad vonzza, addig a fiút a vízvezetékszerelés rejtélyei érdeklik. Traumaként éli meg, hogy péntekenként lepasszolják az idős nagymamájához éjszakára, aki őt kisbabaként kezeli. A nagymama és a fiú is küzd azzal, hogy képtelen kapcsolódni, vagy megérteni a másikat. A helyzet akkor változik meg, amikor Ben rejtélyes kincseket fedez fel a lakásban, majd megtudja, hogy nagyanyja hírhedt ékszertolvaj, akit Fekete Macska néven ismernek. A nagymama történetein felbuzdulva a fiú rábeszéli az idős asszonyt egy utolsó, izgalmas kalandra: lopják el a koronaékszereket a Towerből.
Az előadás a generációk közötti különbséget és a meg nem értettséget a báb és a színészek kapcsolatában képezi le. Az Ellinger Edina és Ács Norbert által alakított, olykor infantilisan viháncoló, de gyerekük és a nagyszülő lelkivilágával egyáltalán nem törődő szülők végig élőszereplőként jelennek meg, míg Ben bunraku bábként. A kapcsolatuk közötti áthidalhatatlan távolságot szimbolizálja, hogy amikor Ben megfelelve a szülők nyomásának, fellép egy táncos tehetségkutatón, akkor a báb helyett az őt mozgató Szolár Tibor tűnik fel a színpadon, hogy esetlenül és teljes kudarccal megpróbáljon belépni a felnőttvilágba. Szintén a másik terébe belépés lehetetlenségét jelképezi, hogy a rivaldafénybe vágyó, rikító színű ruhákat viselő szülők idegenül hatnak a Ben világát szimbolizáló rézescsövekből épített, visszafogottabb díszletben. Kezdetben hasonló elkülönülés jelenik meg a nagymama és unoka közötti kapcsolatban is, ahogy az idős asszonyt alakító Blasek Gyöngyi esetlenül nyúl a bábfiúhoz. Az előadás a báb szimbolikáján keresztül érzékelteti azt a folyamatot, ahogy a két világ először csak összeér, majd fokozatosan kapcsolódni kezd egymáshoz. A nagymama a tolvajlásairól szóló mesékkel kezd el közeledni unokájához: a történeteket a saját világának, varrókészletének eltúlzott nagyságú tárgyainak segítségével illusztrálja: előszőr szimbolikusan megköt egy bábfejet, majd egy teljes bábot, ezáltal belépve a fiú terébe. A koronaékszerek ellopásának bemutatásánál már mindketten bunraku bábként jelennek meg, ahogy a közös kaland sikeresen áthidalja a kettejük közötti távolságot.
David Williams regénye ügyesen emeli be az angol ifjúsági zsáner tipikus elemeit: a kalandok során Benék találkoznak egy angol úriemberként viselkedő rendőrrel, illetve magával II. Erzsébet királynővel is. Rendezésében Hoffer Károly megtartotta ezeket az elemeket, illetve a jellegzetes angol humort, és egy pörgős ritmusú, kalandos előadást hozott létre. Egymást követik a váratlan fordulatok, vicces és megható pillanatok, amik végig fenntartják mind a gyerek, mind a felnőttközösség érdeklődését. Blasek Gyöngyi tökéletesen alakítja a magányos, de igyekvő nagymama szerepét, aki mindent megtesz, hogy legalább unokájához kapcsolódni tudjon, ha már fiához, Ben apjához, nem tud. A fiú szerepében Szolár Tibor egy kezdetben duzzogó, magányos fiút alakít, aki lassan bizalmasává fogadja nagymamáját, az egyetlent, aki megértheti, milyen kívülállónak érzi magát a saját családjában.
Az előadás őszintén beszél az idősek marginalizált helyzetéről, ahogy gyermekeik különféle teendőkre hivatkozva elhanyagolják őket, miközben egyre nő a távolság köztük és a következő generációk között. Egy-egy jelenet kifejezetten torokszorítóvá válik aktualitásával: például amikor az érzéketlen szülők az utcán üvöltve tárgyalják meg, miért nem mennek be a nagymamához, arra hivatkozva, hogy az idős hölgy úgyis süket, miközben Blasek Gyöngyi arcán tökéletesen látható, hogy mindent hall. A darab párhuzamba helyezi Ben és nagymamája kitaszítottságát egymásra találásuk éppen ezért olyan megható - a nagymama a közös játék által segít a Bennek feldolgozni a meg nem értettség traumáját és megtalálni önmagát, miközben az utolsó pillanatban arra is felkészíti a fiút, hogy elengedje őt.
Zsófi
„A Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-23-2-SZTE–100. kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.”
A képek forrása: port.hu, budapestbabszinhaz.hu, jegy.hu
